
Hungary,
Budapest főváros,
Budapest 1052Mercedes-fölényt hozott az évadnyitó Bahreini Nagydíj pénteki második szabadedzése, Nico Rosberg vezérletével a gyári csapat és a McLaren legénysége sajáította ki az első négy helyet az eredménylistán. A Red Bull-duó nehéz edzésen van túl, a Ferrarik valószínűleg altattak.
A várakozások óriásiak Michael Schumacher visszatérésével kapcsolatban: a szakértőkkel az élen szinte mindenki egyetért abban, hogy a 41 éves versenyző semmit nem bízott a véletlenre. Visszatérésének előkészítése - ezen belül a Mercedes kiválasztása - hozzá méltóan a lehető legprofibb módon történt. Teljes az egyetértés abban is, hogy a három évi szünet után a Forma-1 Lance Armstrongja a lehető legteljesebb mértékben felkészült fizikailag és pszichikailag is. Michael Schumacher meglehetősen józanul tekint a szezon elé: "Nem tudjuk, hogy pontosan hol tartunk a munkával. Az a célunk, hogy az idény elején ne szakadjunk le a többiektől, a végén pedig tisztességes eredménnyel zárjunk. Az előzetes teszteken négy rendkívül jól felkészített csapatot láttunk, és mindegyikben a legjobb pilóták versenyeznek. Számomra nem az ellenfelek állnak a középpontban, hanem a vezetési kihívások." A világsztár évi hétmillió eurós fizetése még csak pletyka, azzal kapcsolatban azonban teljes az egyetértés, hogy Michael Schumacher visszatérésével megnyílt az út az elmúlt időszakban több megrázkódtatáson átesett Forma-1 felvirágzása előtt.
A kelet-európai terjeszkedést tűzte ki célul borértékesítési stratégiájában Veneto olasz tartomány, ennek keretében több bort szeretne a jövőben eladni Magyarországon is – mondta Luciano Piona, a Venetói Borász Konzorciumok Egyesületének (U. VI. VE.) elnöke.
Egy nemrég közzétett tanulmány szerint nincs szükség a Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Ügynökség (ITDH) jelenlegi befektetés-ösztönző tevékenységére, szorgalmazza viszont egy olyan egyablakos rendszer kialakítását, amely csupán a kamarai tagokat segítené tanácsadással. A szaktárca bírálja a javaslatot, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara felkarolná. A tanulmány szerzője egy kamarai háttérintézmény, az egyik megrendelője pedig az ITDH. Az írásért még senki nem fizetette ki a 2 millió forintos megbízási díjat.
A várható piaci reakciók és a lakossági adósokra ebből eredő hatások miatt a választások után is valószínűtlen a költségvetési konszolidációs program visszafordítása Magyarországon – áll az egyik vezető londoni befektetési ház pénteken közölt átfogó helyzetértékelésében.
Orbán Viktor, a Fidesz elnöke vezeti a Fidesz-KDNP országos és Fejér megyei listáját is az áprilisi országgyűlési választáson - jelentette be Kövér László, a Fidesz országos választmányának elnöke pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.
Két napra újra megnyílt a gyalogosok előtt a viktoriánus építészet remekének tartott Temze-alagút Londonban.
Egyoldalas, a korábbi edzőket, illetve játékostársakat, köztük Király Gábort is megszólaltató összeállításban köszöntötte a Der Tagesspiegel című lap pénteken Dárdai Pált abból az alkalomból, hogy a berlini Hertha BSC és a magyar válogatott labdarúgója a német bajnokság hétvégi fordulójában rekordot dönthet.
Restaurálják Vincent van Gogh egyik leghíresebb képét, Az arles-i hálószoba című művet. A munkálatokba az interneten nyerhetnek bepillantást az érdeklődők.
Ismét felfelé módosította az idei kőolajkereslet alakulására vonatkozó előrejelzését a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA), elsősorban a feltörekvő országok felhasználásának növekedése miatt.
A katolikus egyház németországi vezetője bocsánatot kért a papok által elkövetett szexuális visszaélések német áldozataitól azt követően, hogy pénteken találkozott és megbeszéléséket folytatott XVI. Benedek pápával. A német főpap egyben bejelentette: egy "különleges megbízatású" püspököt jelölt ki a németországi szexuális visszaélési és molesztálási esetek kezelésére.
A Jobbikból nemrég kizárták vámospércsi alapszervezet elnökségi tagját, mert a pártba való belépésekor eltitkolta büntetett előéletét. Múltját a kampányidőszak kellős közepén a Magyar Nemzet leplezte le: a férfi nagy összegű életbiztosítás reményében megölte feleségét. A hvg.hu - periratok és korabeli sajtótudósítások alapján – rekonstruálta a bűnügyet, melyről főszereplője azt állította: ártatlan, baleset történt.
Több tízmillió évvel ezelőtt még szubtrópusi volt a világ ma leghidegebb vidéke, az Antarktisz - állítja egy kutatócsoport, amely két hónapon át volt úton a Déli-sarkvidék vizein.
Valóságos sokkot okozott és büntethetetlenségük kapcsán hatalmas vitát keltett Németországban két 13 éves fiatal, akik müncheni otthonában órákon keresztül csaknem halálra kínozoztak egy 83 éves, demenciában szenvedő idős asszonyt.
A palackozott ásványvizek 30-40 százaléka rossz minőségű, sőt egyes termékek ártalmasak egészségünkre – derül ki az IPM tesztjéből.
A január 1. és február 19. között kötelezően elvégeztetett eredetiségvizsgálatok díjának visszatérítésével kapcsolatban a Magyar Autóklub kezdeményezte az autósok kártalanítását.
Aki nemrég váltott okostelefonra, valószínűleg egyre lelkesebben fedezi fel, mit tud a készüléke. Azzal is szembesül ugyanakkor, hogy minél többet használa a különböző funkciókat, annál hamarabb lemerül az akkumulátor. Ez ellen lehet tenni.
Audio-vizuális élmény a deep house, nu jazz, post-rock szerelmeseinek, nosztalgia a népzenei motívumok és lágy dallamok kedvelőinek: koncertajánlónk a hosszú hétvégére.
Az egészségügyi hozzájárulás már nem fejpénz, de még mindig az állam fejőstehene, amely társadalombiztosítási különadóként funkcionál. Hova tart az adónem és milyen jövő vár rá?
Életének 86. évében elhunyt Tordai Zádor Kossuth-díjas író, a filozófiai tudományok doktora.